VAK-osok Viadala Visegrádon

Július utolsó vasárnapján a Váci Anime Klub ellátogatott Visegrádra, hogy egy kis sütögetés és beszélgetés mellett próbára tegyük állóképességünket, ügyességünket, sőt… lehet, hogy még bátorságunkat is.

VAK vezet világtalant?

Az odaútnál két csapatra oszlott a klub. Az egyik csapat Kardfogú vezetésével kocsival utazott, a másik pedig vonattal, majd révvel ment.

Bár sokunknak szaladni kellett és én természetesen azzal kezdtem, hogy rossz vonatra szálltam fel, sikerült mindenkinek elérnie a (jó) járatot.

A réven megcsodálhattuk a csodás tájat, majd Visegrádon gyalog folytattuk utunkat. Nagyon-nagyon meleg volt, ezért mindannyian megkönnyebbültünk, amikor beértünk az erdőbe, ahol azért sokkal jobb lett a helyzet.

Út közben megálltunk egy kis pihenőre a pataknál, ahol mindenki feltöltődhetett kicsit- szellemileg a hely szépségétől és fizikailag vízzel, illetve üldögéléssel. Ezután már nem kellett sokat menni, hogy elérjünk a találkozási helyre, ahol a többiek már vártak bennünket.

Sütögetés

Miután sikeresen megérkeztünk és egyesültünk, újra csapatokra oszlottunk: fagyűjtögetőkre, tűzrakókra és kajafelelősökre.

Mindenféle nyársalni valót hoztak a szervezők, meg még sokféle hozzávaló finomságot is. Nemsokára már sütöttük/faltuk is az ebédet.

Olvass tovább

Meet-beszámoló: számítógépes zenekészítés

Kép a találkozórólA Váci Anime Klubban régi szokásunk az, hogy megosztjuk egymással, kinek milyen jó / kellemes / viccces / hasznos / furcsa hobbijai, érdeklődései vannak. Az előző találkozónk is ennek a jegyében telt, ahol a számítógépes zenekészítés volt a téma. Három szoftverrel ismerkedtünk:

Ableton Live

Ez egy úgynevezett DAW szoftver, ami nagyjából annyit jelent, hogy ebben írod a zenét, illetve ebben lehet mindenféle szoftveres hangszereket, effekteket irányítani. Elég sok különböző felhasználása van; az élő zenélésben különösen jó, ezért szeretik liveact-ekhez, dj-skedéshez használni, de zeneíráshoz is tökéletesen megfelel. Lehet mindenféle spéci hardverrel irányítani, mi a Novation Launchpad-del használtuk, ami direkt ehhez a szoftverhez lett kitalálva. Megnéztük benne, hogy hogyan néz ki egy liveact szett (Apparat Able10-es példáján keresztül), belekukkantottunk egy dj felállásba, majd játszottunk vele rengeteget.

Native Instruments Massive

Ez egy elég ismert, kedvelt szoftver szintetizátor (VST), amiből mindenféle hangokat ki lehet szedni, de különösen jó vastag basszusokban például :) Dubstep-et és hasonló nyikorgós irányokat kedvelőknek elég sok hangja ismerős és/vagy rokonszenves lehet, de amúgy tud “normálisan” is szólni.

Korg iElectribe

Egy iPad-del is kísérletezgettünk, amin ez a remek kis dobgép futott, Ableton Link-kel összeszinkronizálva a laptopok tempójával. Jól kezelhető, játékos dobgép, amit öröm használni mindenféle jó alap kialakításához.

Az eredmény eléggé zajos (na jó, Renátó esetében NAGYON zajos) lett, de elég jól szórakoztunk közben :) Itt tudsz belehallgatni, hogy miféle ricsajt csináltunk például:

A következőt mondták róla, akik ott voltak:

Scor szuperül magyarázott, és sikerült megértenem, pedig alapból ránézek egy ilyen cuccra, és hiába magyaráznak, csak pislogok, de most felfogtam és nagyon tetszett.
iPad-en az a dobos dolog is nagyon király, arra rendesen rákattantam a meeten. 😅😆
Renátó csodálatos dallamai is jók voltak. xDD
A gépes verzióban kevesebb dolgot értettem, az picit bonyolult volt nekem, de az iPad az csúcs. :D
Lehetne majd máskor is ilyen meet. 😁

— Niki

Nekem bejott a cucc, az egesz potyogjunk ossze muzsikahoz hasonlo valamit, mondjuk hozza nem ertesem miatt inkabb falkaparas volt az eredmenye muzsika helyett. De jahm annak ellenere hogy semmi emberi hallgatasra alkalmast nem hoztam ossze tetszett ez a kis betekintes a “szinfalak moge” :D

— Renátó

Érdekes volt. Nekem főleg az az eljárás volt új, hogy vezeték nélkül dolgoztak együtt a kütyük. Szokatlan volt, viszont logikus! :)

— Peti

Májusi találkozóink

Sziasztok,

Ebben a hónapban három találkozónk lesz, a következő időpontokban (klikk a Facebook eseményhez):

Mindhárom találkozó a szokásos helyen és időben lesz (Művelődési Központ, délután háromtól). Ezen kívül természetesen még lesznek időről időre hétvégi megmozdulások is ;) Gyertek, szeretettel várunk!

Év végi / év eleji találkozóink

Sziasztok,

Gondoltam, ezt kiírom nektek még gyorsan ide: itt a december és ez mindenkinek gáz hónap, úgyhogy nem árt, ha tudtok tervezni.

A következő alkalmakkal lesznek megtartva a rendszeres találkozóink (ezt külön kiemelném, mert több mint valószínű, hogy lesz egy pár soron kívüli is):

  • december 4.
  • december 11.
  • december 18. (év utolsó “rendes” meetje)
  • január 8. (év első meetje)
  • január 15. stb.

Mindegyik fenti meet csütörtöki napon, 15:00-tól a váci Madách Imre Művelődési Központban kerül megrendezésre. Gyere, várunk ;)

Mi is volt a vezetőségi találkozónkon?

Hosszú idő után megint tartottunk egy ilyet, a Révkapu segítségével helyszínünk is lett, most már csak annyi lenne hátra, hogy leírjam Neked, kedves érdeklődő, hogy mégis mire jutottunk.

Már az elején említettem, hogy még soha nem volt ilyen találkozónk, amire ennyire komolyan rákészültünk volna. Alapból az lett volna a cél, hogy legalább negyed évre előre tisztázzunk egy pár alapvető dolgot, amik a klub működését befolyásolni fogják.

Rengeteg szó esett arról, hogy miről is kéne, hogy szóljon ez a klub. A régebbi próbálkozásokkal szemben szerintem itt az ideje, hogy lefektessünk pár alapelvet, amihez ragaszkodni kellene – ezeket elmondtam a vezetőségi találkozón is és azt hiszem, mindenki egyet értett velük:

  • A klubunk nyitott, még akkor is, ha ez néha egy kicsit fáj – ez az az alap, ami valamennyire vállalhatóvá teszi a tevékenységünket, amivel igazán őszintén azt tudjuk mondani, hogy szeretettel várunk mindenkit, aki úgy érzi, hogy köztünk van a helye. (Ebből adódik: nonprofit működés, a pénz nem jelenthet akadályt, viszont lehetőségekhez mérten segíteni kell a klub működésében, ha tudsz. Mi ingyen adunk, neked is viszonoznod kell valahogy… Ehhez minimum, hogy felvállald, hogy a klubunk tagja vagy.)
  • Igyekszünk egy adott értékrendet képviselni; felvállaljuk, hogy érdeklődünk a japán animációs/képregényes kultúra, zene stb. bizonyos részei iránt, de nem szezonális divatokat akarunk kiszolgálni. Nem kellene a régi kedves dolgokat sutba dobni új őrületek miatt. (Nem akarunk divatmajmok lenni; vannak csoportok, ahol ez mehet, nálunk nem fog. Talán ez az egyik dolog, ami biztosíthatja, hogy hosszútávon fennmaradhasson ez a klub.)
  • Akkor van jelenünk és akkor van jövőnk, hogyha a klub nem (csak) pusztán egy rajongói klub, hanem egy olyan hely, ahol tudunk foglalkozni egymással és saját magunkkal, azzal, hogy bizonyos témákban fejlődjünk vagy fejlesszük egymást. Minden tagunknak meg kellene tudnia találni azt, hogy neki miért érdemes közénk tartoznia. (Például ezért igyekszünk olyan programokat szervezni, olyan dolgokkal foglalkozni, ami lehetőség szerint minél több embert érdekelnek közülünk.)

Ez a legfontosabb, amire a vezetőségi meetből meg kell emlékeznünk.

(Innentől folyamatosan jönnek majd az update-ek, hogy milyen feladatokkal foglalkozunk és hogyan boldogulunk velük.)

VAK meet-napló: 2012. május 9. – Egyszerűen, de jól…

Meet, felülnézetből.

Időről időre van egy-egy találkozó, ami valamiért jobban sikerül, mint a többi…

Most szerdán is egy ilyenen vehettél részt, hogyha el tudtál jönni velünk a Madách Imre Művelődési Központba. Hiányoztak egy páran (hüpp), de már majdnem tökéletesen jött össze ez a meet!

Rengeteg jó pillanatra emlékezhetünk vissza és jópár fotó is készült, úgyhogy érdemes tovább olvasnod ezt a bejegyzést!

Olvass tovább