Mi is volt a vezetőségi találkozónkon?

Hosszú idő után megint tartottunk egy ilyet, a Révkapu segítségével helyszínünk is lett, most már csak annyi lenne hátra, hogy leírjam Neked, kedves érdeklődő, hogy mégis mire jutottunk.

Már az elején említettem, hogy még soha nem volt ilyen találkozónk, amire ennyire komolyan rákészültünk volna. Alapból az lett volna a cél, hogy legalább negyed évre előre tisztázzunk egy pár alapvető dolgot, amik a klub működését befolyásolni fogják.

Rengeteg szó esett arról, hogy miről is kéne, hogy szóljon ez a klub. A régebbi próbálkozásokkal szemben szerintem itt az ideje, hogy lefektessünk pár alapelvet, amihez ragaszkodni kellene – ezeket elmondtam a vezetőségi találkozón is és azt hiszem, mindenki egyet értett velük:

  • A klubunk nyitott, még akkor is, ha ez néha egy kicsit fáj – ez az az alap, ami valamennyire vállalhatóvá teszi a tevékenységünket, amivel igazán őszintén azt tudjuk mondani, hogy szeretettel várunk mindenkit, aki úgy érzi, hogy köztünk van a helye. (Ebből adódik: nonprofit működés, a pénz nem jelenthet akadályt, viszont lehetőségekhez mérten segíteni kell a klub működésében, ha tudsz. Mi ingyen adunk, neked is viszonoznod kell valahogy… Ehhez minimum, hogy felvállald, hogy a klubunk tagja vagy.)
  • Igyekszünk egy adott értékrendet képviselni; felvállaljuk, hogy érdeklődünk a japán animációs/képregényes kultúra, zene stb. bizonyos részei iránt, de nem szezonális divatokat akarunk kiszolgálni. Nem kellene a régi kedves dolgokat sutba dobni új őrületek miatt. (Nem akarunk divatmajmok lenni; vannak csoportok, ahol ez mehet, nálunk nem fog. Talán ez az egyik dolog, ami biztosíthatja, hogy hosszútávon fennmaradhasson ez a klub.)
  • Akkor van jelenünk és akkor van jövőnk, hogyha a klub nem (csak) pusztán egy rajongói klub, hanem egy olyan hely, ahol tudunk foglalkozni egymással és saját magunkkal, azzal, hogy bizonyos témákban fejlődjünk vagy fejlesszük egymást. Minden tagunknak meg kellene tudnia találni azt, hogy neki miért érdemes közénk tartoznia. (Például ezért igyekszünk olyan programokat szervezni, olyan dolgokkal foglalkozni, ami lehetőség szerint minél több embert érdekelnek közülünk.)

Ez a legfontosabb, amire a vezetőségi meetből meg kell emlékeznünk.

(Innentől folyamatosan jönnek majd az update-ek, hogy milyen feladatokkal foglalkozunk és hogyan boldogulunk velük.)

Bekerültünk az augusztusi Mondo-ba!

Mondo 2010. augusztusi szám borítója
Mondo 2010. augusztusi szám borítója

Hogyha kinyitjátok az augusztusi Mondo-t a hatodik oldalon, ott találjátok a clubcrawlin’-t, azaz a frissen indult Hazai klubok fórumát. Két oldalon az éppen aktuális kérdésekről válaszolnak a Pécsi Anime Fanclub (PAF), a Migoto és a Komárom-Esztergom megyei Anime Club (KEMAC) vezetői / szóvivői, jómagammal együtt. Ebben a számban a különböző meetszervezési stratégiákról ment a csevej, olvassátok el!
Ezúton is szeretnék köszönetet mondani a Mondo szerkesztőségének, hogy lehetőséget adnak nekünk arra, hogy kifejtsük a véleményünket és nyilvánosságot adnak nekünk ^_^ Külön dícséret illeti LoneWolf-ot, aki roppant türelmesen koordinálja az anyagok begyűjtését, csak így tovább ;)

Körüzenet

A következő körüzenetet fogom pillanatokon belül körbeküldeni mindenkinek, aki regisztrálva van a fórumunkon:

Kedves Klubtagunk!

Ezúton szeretnélek értesíteni arról, hogy megújult weboldalunk, amit a szokásos http://vacianimeklub.hu címen érhetsz el. Pár napon belül elkezdem a régi weboldal fontosabb cikkeinek átemelését az új oldalra, de már most is találhatsz érdekességeket, például böngészhető három, korábban készült fotóalbum is.

A klub népszerűsítéséhez fontos lesz, hogy minél több animés oldalról legyen elérhető a weboldalunk, ezért arra kérlek, hogyha van valami ötleted, hogy milyen oldalakkal lehetne linkcserét kezdeményezni pl., mondd el!

Találkozóinkról: a nyári időszakban is szeretnék legalább heti rendszerességű találkozókat szervezni, hogyha van rá mód és igény. Ha szeretnél majd a jövőbeli meeteken részt venni, jó lenne, hogyha visszajeleznél a fórum „Meetek” témájában vagy e-mailben.

Köszönöm, hogy elolvastad a levelemet és további kellemes napot kívánok,

Adamek Zoltán | Scor

szerk.: levél elküldve.