A nyári forróság kezd beleolvasztani minket a kanapéba, de itt az ideje, hogy egy kicsit feléledjünk. Egy évvel a Black Flag megjelenése után ismét alkalmunk nyílik a kalandokra. Az Ubisoft lerántotta a leplet az ősz nagy dobásáról: Assassin’s Creed Unity.
A kiszivárgott képekre reagálva bemutatásra került a Unity, a Black Flag folytatása. Ez a rész a francia forradalom alatt játszódik, ennek köszönhetően akad dolgunk bőven.
Korábban már mutattak képeket és videókat is az új részről, ám ezek többségén csak egy üres, romos várost láthattunk, sokat nem tudtunk meg a játék történetéről.
A mostani E3 konferencián viszont bőven akadt meglepetés.
“Pincér! Egy trailert és egy gameplay-t kérnék”
A játék egyik legnagyobb meglepetését a négy fős co-op lehetősége hozza, ám vannak akik félnek hogy ez a történet rovására fog menni. Vannak viszont remények is amellett, hogy az Ezio kalandjai után bekövetkezett mélyrepülést – amit az Ubisoft-nál produkáltak – ez a rész fogja most a magasba emelni.
Elérhető lesz majd Xbox One-ra, PS4-re és PC-re is, viszont az Xbox 360 és PS3 a készítők szerint nem fogja bírni a terhelést, ezért egy külön játékot kapnak Comet címmel – elvileg ezt is megkapjuk PC-re, csak hogy fokozzuk az élvezeteket. Ez nem csoda, hiszen már a gameplay-en (játékmenet) is láthatjuk hogy igen magasra tették most a mércét. A grafika lenyűgöző, a jelöléseket kicsit megújították, és személy szerint nekem a mászási technika is jobban tetszik az előző részekhez képest. Persze előfordulhat hogy ez még romolhat a kiadásig, de így is szép ősznek nézünk elébe. A város rengeteg küldetést tartogat nekünk, rendkívül részletes és magával ragadó atmoszférája van.
A bemutató dátuma október 28. Lehet elkezdeni gyűjteni az új videókártyára ;)
Idő közben kikerültek a special editionokról is a részletek.
Lesz megint Artbook, fém doboz, soundtrack melléklet, térkép, figura és más finomságok :D
https://drh1.img.digitalriver.com/DRHM/Storefront/Company/ubi/images/hero//E3reveal/ASUNBA04_mock.jpg
http://blogocio.net/imagenes/assassins-creed-unity-pc-playstation-4-xbox-one_230863.jpg
https://drh2.img.digitalriver.com/DRHM/Storefront/Company/ubi/images/hero//E3reveal/ASUNGU06_mock.jpg