Fejlemények

Pár szó így (mini)meet után a tegnapi fejleményekről. Meglátogattam Fábián Gábort (a Boronkay igazgatóját), Ősi Jánost (a Közgáz igazgatóját) és Madách Imre Művelődési Központ roppant kedves és készséges munkatársait – mindenki igyekszik lehetőségeikhez híven támogatni minket. Fábián Gábor biztosított róla, hogy némi minimális papírmunka után visszatérhetünk a jól megszokott szérűskerti Boronkayba is. Ősi Jánostól szintén rábólintott, hogy a Karacs Teréz Kollégiumban is tarthatunk találkozókat. A Művelődési Központ munkatársai pedig minden tájékoztatással elláttak azzal kapcsolatban, hogy hogyan indíthatjuk be ott is a meeteket, úgyhogy nagyon úgy tűnik, sínen vagyunk!

Hogyan és mikor lesznek a tanévben a találkozók?

Ez az, amire teljesen határozott választ még mindig nem tudok adni, de jelenleg a következőket lehet tudni:

  • Hetente találkozunk, méghozzá a helyszíneket és az időpontokat is változtatva, hogy minél több ember le tudjon majd jönni, attól függetlenül, hogy milyen elfoglaltságai vannak. Ebből adódik, hogy (valószínűleg) kevesebb ember fog tudni mindig mindenhova lejárni, de remélem, hogy több embernek lesz összességében kényelmes és használható ez a változat. Szerintem így jobban „meg tudjuk majd mutatni magunkat”.
  • Egy hónapban kétszer a Karacs Teréz Kollégiumban, egyszer a szérűskerti Boronkayban és egyszer a Madách Imre Művelődési Központban találkozunk, ezzel tulajdonképpen a város egy elég nagy területét le is fedjük.
  • A Karacsban egészen biztosnak tűnik, hogy csütörtökön találkozunk.
  • A Boronkayval kapcsolatban egyelőre a szerda tűnik a legjobbnak.
  • Lehet, hogy a Művelődési Központban is a szerda lesz a nyerő, de az még eléggé képlékeny, ezt leszervezni, egyeztetni a legbonyolultabb.
  • Minden helyszínre igaz, hogy legkésőbb délután háromtól elkezdhetjük a meeteket és legalább este 7-ig lehetőségünk van használni a helységet.

Szólj hozzá!

XHTML: A következő HTML tag-eket használhatod: <a href="" title=""> <abbr title=""> <acronym title=""> <b> <blockquote cite=""> <cite> <code> <del datetime=""> <em> <i> <q cite=""> <s> <strike> <strong>