Alkotókör: az első nekifutás(ok)

Elindítottunk egy kezdeményezést a klub tagjai számára azért, hogy együtt csinálhassunk valami olyat, amitől “mindenkinek jobb lesz”. Hogy a fórumunkból idézzek:

Hála az égnek egy csomó olyan barátunk / tagunk van, akik szeretnek valamilyen alkotó munkában részt venni. Ez összeköt minket. Legyen szó írásról, rajzolásról, zenélésről, főzésről, barkácsolásról, programozásról vagy bármilyen más elvadult dologról: ezekkel (szerintem) amióta csak van VAK, foglalkozunk valamilyen szinten. Lehet, hogy nincs olyan közöttük, ami mindenkit érdekelne, de valamennyire szerintem mindenki, aki ismeri a társaságot, számít arra, hogy ilyen jellegű témák felmerülnek és talán szereti is, hogy ilyesmivel is lehet foglalkozni.

 

Úgy érzékeltük, hogy számunkra (mint klub) alapvető fontosságú az, hogy…
– közösen dolgozhassunk dédelgetett terveinken,
– tudjuk követni a másik fejlődését és segíthessük azt,
– a saját alkotásainkról visszajelzéseket kapjunk,
– tanulhassunk egymástól és hogy
– egyáltalán, jól érezzük magunkat mint alkotók.

Ren'Py logoSzóval lesz egy Alkotókörünk a VAK-on belül, amivel megpróbáljuk a fentieket támogatni. Persze ez nem egy kötelező érvényű dolog, inkább a VAK egyfajta kiegészítése, hogy együtt komolyabb célokat is el tudjunk érni.

Elég sok ötlet merült fel már most is arra, hogy mivel is foglalkozzunk tulajdonképpen. Például elkezdtünk dolgozni (szépen lassacskán) egy saját visual novel-en, amin keresztül kitanulhatjuk, hogy hogyan is érdemes egy efféle játékot összerakni. Ehhez egy Ren’Py nevű, nyílt forráskódú eszközt használunk, amivel (ha elég ügyesek vagyunk) akár Androidos játékot is össze lehet majd hozni, de nem is ez a lényeg, hanem az, hogy nagyon egyszerű vele dolgozni. (És így nem a véget nem érő programozásra, hanem ténylegesen a történetre, grafikára, zenére stb. koncentrálhatunk.)

Ha érdekel esetleg, hogy hogyan is néz ki a játék most, nézz fel GitHubra, itt megtalálhatod a teljes forráskódot és a Windows-os verziót:

https://github.com/vacianimeklub/vak-first-novel